Zölderdőben jártam – Húsvétvárót láttam!
A Dr. Papp József Városi Könyvtár dolgozóinak különleges és titkos feladat jutott idén húsvétra, hiszen pályázati finanszírozásból meglephették az óvodásokat, a kisiskolásokat és a felnőtteket is.
Április 16-án, szerdán a szokásosnál is izgalmasabban indult a csegei óvodások napja, hiszen a városi könyvtár dolgozói nagy dobozokba rejtett meglepetésekkel és valamilyen szokatlan ágas-bogas, de első látásra is tetszetős fával lepték meg őket. A kicsik hamar kitalálták, és ujjongva örültek, hogy húsvétra készülve nagy játék vár rájuk.
Elsőként papírtojást festettünk ki, majd tojásfát díszítettünk, és az ünnepre hangolódva találós kérdéseket és totót is játszottunk. A kérdezz-felelek után természetesen nem maradt el a jutalom, mindenki kapott levonót, kifestőt és nyuszi alakú süteményt is. A házi készítésű édesség jól jött, hiszen a kiscsoportosok a már távolinak tűnő reggeli után kezdtek megéhezni. A nagycsoportosokkal eközben saját gipszképet díszítettünk, amit haza is vihettek. A képekre húsvéti mintás szalvétákat ragasztottunk, majd aki akarta, tovább is csinosíthatta azt festék segítségével.

Indul a tojáskeresés
Nagy öröm volt számunkra, hogy meglephettük az óvodásokat, hiszen a gyermekek láthatóan jól érezték magukat.
A Tüzelős-ól épületében tartott egész napos húsvétváró program folytatásaként a nyugdíjasokat láttuk vendégül. A hagyományőrzés jegyében folyt a locsolkodás, versmondás és Szilágyi Sándor polgármester jóvoltából egy kis „tüzes vízzel” koccinthattak vendégeink, majd ebédidőben házi készítésű kocsonyát és meleg teát kínáltunk. Az összejövetelen szép számmal megjelent az idősebb korosztály, illetve tiszteletét tette polgármester úr is. Az összegyűlt vendégek és a szervező csapat jobban megismerték egymást, a húsvéti ünnep közelsége pedig csak fokozta a jó hangulatot.
Az egészen kicsik és nagyok mellett lehetőség nyílt négy iskolai osztály (két elsős és két másodikos) fogadására is. A gyerekekkel tulipánt készítettünk hurkapálcikából és színes ruhaanyagból Orbán Andrásné Ila nénivel, húsvéti kopogtatót Hajdú Zita segítségével, kézzel faragott tojást díszítettünk Márton Sándorral, színes papírtojást készítettünk Lévainé Márton Erzsébet közreműködésével, illetve tojást is festettünk, amellyel a tojásfát öltöztettük fel. A foglalkozások után házi készítésű süteményekkel és gyümölcsteával kínáltuk a gyerekeket, majd következett a várva várt kincskeresés. A Tüzelős-ól udvarán elrejtett csoki tojásokat nagyon hamar megtalálták a gyerekek, amelyet sokan azonnal el is fogyasztottak. Akiknek a kincskeresés kevésbé sikerült, azokkal együtt kerestük az elrejtett tojásokat, így mindenki megtalálta a húsvéti ajándékát.
A Húsvétváró program a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének és Tiszacsege Önkormányzatának támogatásával valósult meg a Dr. Papp József Városi Könyvtár dolgozói szervezésében. A programban fontos szerepet kaptak a Nemzeti Művelődési Intézet közfoglalkoztatottjai is, akik a városi könyvtárban (mint partnerszervezetnél) közösségi asszisztensként végzik tevékenységüket. Ezúton szeretném megköszönni a segítséget az összes támogatónak, szervezőnek és a foglalkozást térítésmentesen vállaló önkénteseknek.
A program hozzájárult a tiszacsegei közművelődési és nevelési-oktatási intézmények kapcsolatrendszerének további építéséhez, valamint a helyi lakosság közös élményeinek gyarapításához.