A magyar zászló és címer napja

A Országgyűlés 2014. december 16-i ülésnapján elfogadott és december 17-én határozatába foglalt döntésével március 16-át a magyar zászló és címer napjává minősítette.

Azért ezt a napot választották, mert március 16-án fogadták el az 1848-as XXI. törvénycikket,[3] amely nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézmény és magyar hajó esetében kötelezővé tette a nemzeti lobogó és az ország címerének használatát.

A határozati javaslat indoklása kifejti, hogy „a magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld színű zászló, valamint az alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része, tiszteletük az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége”.

A Dr. Papp József Városi Könyvtár és Művelődési Otthon a Nemzeti Kulturális Örökségünk részét képező magyar zászló és címer iránti tiszteletből idén első alkalommal egy kiállítással és kis műsorral ünnepelte meg ezt a nemzeti jelképeinket bemutató jeles napot.

Kerepes Város által meghirdetett legkarakteresebb magyar zászló és címer napja pályázatán a zsűri a legjobbnak ítélte.

A kiállítást és a programot támogatta: Tiszacsege Város Önkormányzata, Dr. Papp József Városi Könyvtár és Művelődési Otthon, Tiszacsegei Városi Óvoda és Bölcsőde és Simon János.