Június 20-án a központi programhoz kapcsolódva mi is ünnepeltük a Múzeumok Napját. Ezt a napot úgy tettük színessé, hogy a hely adta lehetőségeket kihasználva, játszottunk, megkóstoltuk a táj gasztronómiai különlegességeit, kulturális programokban gyönyörködtünk, kézműveskedtünk.
A vendégek birtokba vették a kézműves sátrakat, ahol a csipkeverés rejtelmeibe tekinthettek be. A bemutatót az egyeki csoport tartotta. A kosárfonás technikáját elleshették az érdeklődők Bocskár Tibortól, aki vesszőből font termékét. Az egyeki vendégünk Tóthné Karbély Nikolett peddignádból tekergette a szálakat és ügyes kezei által formálódott a szép kosárka. Lévainé Márton Erzsébetnél kulcskarikát alkothattak, Márton Sándor pedig a népi hangszerek sokaságát vonultatta fel. Készíthették, nézhették és meg is szólaltathatták a receficét, pittypalattyot, fűzfasípot, zümmögőt, nádcimbalmot, pánsípot. De azt is megtekinthették, hogy milyen egy köcsögduda, vagy milyen volt régen a citera. Lehetett hagyományos ostor nyelet készíteni is. Orbán Andrásné azt mutatta be, hogyan szabad facsipeszre virágdíszt helyezni, Kónya Ildikó nagyon szép faliképet készített szalvétatechnikával és szívesen segített azoknak, akik szerették volna megtanulni, hogyan tudnak gipszből kiöntött formát képpé varázsolni. Kovácsné Mucza Judit az Egyeken készült régi színes ruhába öltöztetett rongybabát alkotta meg, Sallai Sándorné pedig a papírmasé különlegességét fedeztette fel a lelkes érdeklődőkkel. Az agyagozás fogásait Kocsis Sándortól tanulhatták meg, gyöngyfűzést pedig Faragó Csillától láthatták, nála is megmutathatták kreativitásunkat, és a fantáziájukra volt bízva, hogy milyen szép tárgyakat készítettek gyöngyből. Azt mondják a bölcsek, hogy minden ember gyerek marad egy bizonyos szinten. Ezt a gyermeki létet lehetett előhívni a kihelyezett játékok segítségével. A hordólovaglás a felnőtteknek is jó szórakozásnak bizonyult, a lengőteke egész nap billegett és borította jobbra és balra a bábukat. A csirkepofozót, a diótörőt, a láponjárót, a karikadobálót is birtokba vették az érdeklődők. Közben a szorgos nénik és bácsik készítették a sok-sok finomságot. Rotyogott a slambuc, sült a görhe, a bodag és a csőröge. A szellőcske tovavitte a nagyanyáink sütötte házi kenyér illatát is. Kun Istvánnétól a mi Szűcs Róza néninktől elleshették a kenyérsütés fortélyait. Érdemes volt megszemlélni, hiszen napjainkban egyre kevesebben vannak, akik zsigereikben őrzik ezt az ősi tudást. A kézműves sátrak mellett foglaltak helyet a helyi termékek kiállítói. Bízunk benne, hogy ezzel a programunkkal is hagyományt teremtünk, és egyre többen fognak bemutatkozni saját portékáikkal, a csegei és az ide látogató közönségnek. Két versenyt indítottunk. Az egyik a malmozási verseny, melyet felnőtteknek és gyerekeknek is meghirdettünk. Másik versenyünk az évek óta nagy sikernek örvendő kukoricamorzsoló verseny volt. Ezt is külön szerveztük a 14 éven aluliaknak és külön a felnőtteknek.
A kulturális műsor is teret kapott.
Felléptek:
- Tiszacsegei Őszirózsa Népdalkör ének
- Kocsis Sándor szavalat
- Újszentmargitai Százszorszép Dalkör ének
- Humoros Tibi bácsi
Itt szeretném megköszönni azoknak, akik lehetővé tették, hogy ezt a napot megünnepelhettük és közösen szórakozhattunk. Elsőként a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatnak, Tiszacsege Város Önkormányzatának, és a Dr. Papp József Városi Könyvtár és Művelődési Otthon minden dolgozójának.
Ládi Jánosé
Képgaléria a rendezvényről: